Árok: a védendő erősséget övező mélyedés, melyet a várépítők ástak ki a talajból. Ezzel igyekeztek megakadályozni, hogy az ellenség közvetlen támadást intézhessen a védőrendszer ellen. Lehetett szárazárok, melynek aljába hegyes nyársakat szúrtak vagy ha lehetséges volt egy közeli folyóból feltöltött vizesárok. A támadók első célját mindig az árok megszűntetése jelentette, ez a víz utánpótlásának megszüntetésével és az árok feltöltésével járt együtt.

Bástya: a vár védőfalából a külső terep felé kiugró védőmű. A XVI. századtól alkalmazták hazai erősségeinkben, hogy a harcászatban egyre nagyobb számban alkalmazott tüzérségi lövegek (ágyúk) számára alkalmas lőállást biztosítsanak. A főként itáliai hadmérnökök által tervezett bástyák az idők folyamán egyre tökéletesebb alakot nyertek el. Főbb típusaik fejlődési sorrendben: rondella, ó-olaszbástya, új-olaszbástya.

Citadella: Fellegvár. Nevéből adódóan a legtöbben a budapesti Citadellára gondolnak, de eredetileg egy olasz hadmérnök tábornok tervei alapján készített erődtípust neveztek így. A történelmi Magyarországon Citadella emelkedett még Kolozsvár és Brassó városai felett is.

Fal: a várak legfontosabb védelmi berendezése. A középkor folyamán eleinte magas és vékony falat alkalmaztak, feladatukat a hajítógépek köveinek való ellenállás képezte. Tetején a védők számára kialakított harcállás (lásd gyilokjáró) húzódott végig, míg a fegyverek tüzelését különböző nyílásokon (lásd pártázat és lőrés) oldották meg. Miután a harcászatban megjelentek a sokkal nagyobb átütőerővel rendelkező tüzérségi lövegek (ágyúk) a falakat alacsonyabbra de sokkal vastagabbra építették. Magyarországon a török hódítás korszakában a sietve létesített palánkváraknál kő vagy téglafal helyett a földbe levert facölöpök közé döngölt agyagos föld jelentette a végvár falát.

Lakótorony: nagy alapterületű torony, melynek falai között az életfeltételek biztosítottak voltak a huzamosabb tartózkodásra. Az alsóbb szinten börtön illetve vízgyűjtő (ciszterna) és raktárakat alakítottak ki, míg fentebb a szolgaszemélyzet és a földesúri család lakott. A vaskos falak közé szorult kicsiny szobákat ellátták fűtőberendezéssel (kandalló majd cserépkályha). A legfelső szinten állandó őrszem figyelte a környéket, közeledők esetén riasztva a fegyveres őrséget. Legismertebb példái hazai földön: a visegrádi Salamon-torony (királyi építésű) és a sárospataki Vörös-torony (földesúri építésű).

Lóding

Csínom Palkó, Csínom Jankó,
Csontos kalabérom,
Szép selymes lódingom,
Dali pár pisztolyom.

Az előbbi sorok a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc talán legismertebb verséből valók. Az egyszerű közvitéz felsorolja a rigmusokban, hogy mely dolgok a legkedvesebbek a szívének. Előbb a két pompázatos {csinos, csínom} kiállású lovát említi, majd a csontberakással díszített rövid csövű, tehát a lóháton is jól kezelhető puskáját, karabélyát. A dali pár pisztolyt nem kell magyarázni, ellenben a szép selymes lóding az, aminek jelentéstartalma már ismeretlen lehet napjaink Olvasójának. Hiszen ez a szó kikopott a közhasználatból, mivel magát a tárgyat sem használják már régóta.

Az 1526-os mohácsi csatában a magyarok serege még lovagi hadviseléssel, teljes páncélzatban rontott a törökre, akiknek hadsoraiban már jól kiképzett reguláris puskások {janicsárok} harcoltak. A vesztes csata után a Magyarország nyugati részeit uralma alá vető Habsburg hadvezetés belátta, hogy ellenük csak a tűzfegyverekkel ellátott zsoldos csapatok vehetik fel eredményesen a harcot.

Akik az elöltöltős puskáikhoz való felszerelést a vállukon átvetett széles szíjon helyezték el. A szíjra akasztották fel a tarsolyt {oldaltáskát}, amibe a tűzkő, kanóc és golyók kerültek, míg a lőport szikramentes, tehát nem acélból készített tartályban hordták. Ennek anyaga leggyakrabban valamely szarvasmarha tülke volt, de ismerünk szarvasagancsból faragottat is. Nagy előnyét jelentette, hogy benne a nedvességtől megóvhatták az erre kényes puskaport.

Maga a szó valószínűleg a német LADUNG {töltés} szóból került a magyar nyelvbe. Első fennmaradt írásos említése 1578-ból való. Tehát a lóding eleinte a vállszíjat magát jelentette, de értették alatta a puskaportartó szarut, de az oldaltáskát is. Ezeket aztán a viselő személy rangjától és vagyoni helyzetétől függő mértékben díszíthették a céhes mesteremberek.

Rondella: a XVI. században elterjedt első bástyatípus. Alaprajza kör alakot formáz, innen származik a nevének olasz eredetije. A vaskos falak lőrései mögött elhelyezett ágyúkból közvetlen tüzeléssel tudták a védők tűz alatt tartani a környező terepet. Hátránya, hogy a szomszédos bástyák lövegei nem tudták minden pontját védelmezni, maradtak holtterek, ahol az ellenséges gyalogság megrohamozta. Legszebb példányai: a budai déli Nagy rondella, az esztergomi vár Vízi-rondellája valamint a döbröntei vár jórészben épségben fennmaradt rondellája.

Torony: a várfalak egyes pontjain emelkedő önálló építmények. Funkciójuk szerint lehettek lakó és őrtornyok. Építhették őket a falakon belül vagy azokból a terep felé kinyúlva, ilyenkor a bennük felsorakozott védősereg oldalazva lőhette az ostromlókat. A lőfegyverek tömeges alkalmazása után megpróbálták modernizálni (lásd ágyútorony) de ez nem vált be, a torony szerepét átvette a bástya.

Várkapu: az erősség bejárata, ami a legveszélyeztetettebb pont lévén, igyekeztek minél jobban megoltalmazni. Általában már egy külső fal övezte (lásd barbakán), majd az attól elválasztó árkon keresztül csak a leengedett felvonóhídon lehetett a várudvarra bejutni. A kapu felett torony emelkedett, itt helyezték el az esetleges kisegítő berendezéseket (pl. szuroköntő, csapórács).

Forrás: http://www.latvany-terkep.hu/

Kapcsolódó oldalak:
www.varak.hu | www.magyar-varak.hu | www.varwebaruhaz.hu